A pénztárnál, én balfasz.

Az áruház nagy, több hosszú sor közül lehet választani.

Taktikázok, oda állok, ahol kiskosarasok vannak, de mindegy, tudom, hogy szopni fogok. Mint mindig.

Mire a sorban elérek arra a helyre, ahonnan már nem lehet kilépni, megszólal az egyik üres kassza: “ide is lehet jönni”. 

Kezdődik.

Ilyenkor már tudom, hogy 20 perc alatt nem úszom meg.

A sor nem megy tovább, egy kibaszott lila káposzta és egy blokk jelenik meg a pénztárnál. A pénztáros elmegy.

Kurva anyátokat.

[ide be lehet sok szopómellékágat illeszteni azaz:

- Margit, mi a vizes zsemle kódja?

- Nem tudna olyan rohadt répát hozni, amin látszik a vonalkód?

- Ezt le kellett volna mérni

- Ezt ki kellene ütni - az erre alkalmas személy jó esetben a házon belül van, de legalábbis a naagy bevásárlóközpont legtávolabbi pontján

- Hozok egy másikat]

A tenyerem már izzad, a mögöttem álló hülyeségeket beszél.

Supershop kártya van?

Baszódj meg - szólok, majd elveszem a 10 deka párizsit és a fél liter tejet.